2015. június 5., péntek

Interjú #33

Sziasztok! 
Most két interjúval jöttem mely, Summer1D-ről és LovedYouFirst-ről és az ő blogukról szól, amit közösen vezetnek. 
A blog linkje: xxx 



1. Miért kezdtél el blogolni/írni? 

LYF: Mert szeretem. Itt én döntöm el, hogy alakul a történet, és legalább olyan nagy élmény megírni egy sztorit mint elolvasni.

S: Azért, mert túl sok gondolat kavargott a fejemben. A kedvenceimet mindig újra meg újra lejátszottam a fejemben, de félő volt hogy elfelejtem a többit, amiket szintén érdekesnek találtam. Majd beugrott, hogy ezeket össze is lehetne szőni egy történetté, így jutottam el a bloghoz. 


2. Honnan jött a történet ötlete?

LYF: Summer1D találta ki.................................

S: Nagyon jó kérdés... Igazából nem tudom. Mint említettem néhány rész csak úgy megszületett a fejemben, és akkor tudtam, hogy ezek alapkövei egy történetnek. Aztán rájöttem, hogy egyedül ez túl nagy falat, így megkértem a barátnőmet, hogy segítsen és szerencsére szívesen vállalta. Most meg már szinte csak úgy sodródunk, nem is figyelve az elméletben "felállított" pontokra. De szerintem ez nem baj... 


3. Tervezel még más történet is?

LYF: Szinte folyamatosan próbálkozok más történetekkel. Van, amit sikerül befejezni, van amit nem. Egy könyvet is írtam egész sokáig, talán 13 fejezet lett kész, de aztán abbamaradt. Most kezdtem el egy új blogot írni, amit viszonylag rövidre tervezek.   

S: Sokat gondolkodom rajta. Konkrét ötletem nincs, de még ki tudja. De amíg ezt nem fejezzük be, addig nem szeretnék újat kezdeni, mert nem lenne időm... Ismerem magam! Utána meg még az is lehet, hogy még egy közösbe bele fogunk, bár egyikünk sem beszélt még erről... Majd elválik.


4. Van/Volt esetleg olyan ötleted, amit nem tudtál befejezni? (Ha igen, mi volt az?)

LYF: Mint már említettem rengeteg van. De remélem még vissza tudok egyszer rájuk térni, hogy befejezzem őket.

S: Elkezdtem régebben egy másik blogot. Vissza olvasva szörnyen kezdő, talán a vége felé kicsit(!!) kezd javulni, de amúgy még én sem tudom végig olvasni. A lényeg, hogy azt abbahagytam. Kicsit sajnálom, mert sok ötletem volt, de talán így kellett történnie.


5. Először papírra írtad a történeted, vagy már az elejétől kezdve a blogodra gépelted? 

S: Nem vesződtem a papírral, hogy őszinte legyek túl lusta lettem volna utána szóról szóra begépelni. Meg amúgy is, hála az okos telefonoknak bárhol rám jön az ihlet, elég ha nyomogatom a képernyőt.


6. Milyen hosszúra tervezed a történetet? 

LYF: Eléggé:D Egyenlőre sok ötletünk van, szóval még nincs láthatáron a vége.


7. Mi motivál téged? 

LYF: Mások elismerése, a jó visszajelzések.

S: A visszajelzések mindenképp, de az is fontos, hogy én érezzem, hogy fejlődök és hogy van értelme annak amit csinálok


8. Szeretsz olvasni? Ha igen milyen műfajú könyveket? (Van kedvenced?) 

LYF: Igen, szeretek olvasni. Szinte mindent elolvasok, kivéve a sci-fi-ket. Valahogy nem az én világom. A kedvencem pedig mindig változik.

S: Nagyon szeretek olvasni... Inkább az ifjúsági regényekhez vonzódom, de ha érdekes a történet akkor szinte mindent olvasok. Kedvencem nekem sincs, általában az utolsóba vagyok szerelmes:D


9. Kinek ajánlanád a történeted?

LYF&S: Mivel 1D fanfiction ezért főleg azoknak, akik szeretik a bandát. De ettől függetlenül olyan olvasóink is vannak, akik nem fanok, mégis szeretik. 


10. Mesélnél egy kicsit a történetedről? 


S: Legfőbb tudnivaló, hogy One Direction fanfiction. Az alap sztori, hogy sok száz év múlva, egy anyuka esti meseként meséli el a történetet a kislányának. A főszereplő lányt Chloenak hívják, édesanyja meghalt, az apjával nem jön ki jól és a testvérei vagy távol vannak vagy még kicsik. A családi problémákon kívül még a fél világ bírálatával is küzdenie kell, hála a mindenki által ismert apjának és persze a világ legnagyobb fiúbandájának... A lényeg, hogy egyáltalán nem egy átlagos történet. Bár sok más fanfiction létezik, mi bízunk benne, hogy ez más. És a visszajelzések alapján tényleg az...


+1  Mesélnél magadról? 

LYF: Idén a 16-ot töltöm. Nyolc osztályos gimnáziumba járok, most fejezem be a nyelvi előkészítő/nulladik osztályt. Viszonylag jól tanulok (persze nem vagyok kitűnő vagy ilyesmi:D). Két tesóm van, egy öcsém meg egy nővérem. Sokat próbáltam hobbit találni, de mindent abbahagytam. Atlétikáztam, kéziztem, röpiztem, zongoráztam, énekkarra jártam. Valahogy semmi nem jött be. Az egyetlen dolog, amit tényleg szeretek csinálni az az írás, de van, hogy ettől is elmegy a kedvem.

S:"Idén a 16-ot töltöm. Nyolc osztályos gimnáziumba járok, most fejezem be a nyelvi előkészítő/nulladik osztályt. Viszonylag jól tanulok (persze nem vagyok kitűnő vagy ilyesmi:D). Két tesóm van," egy bátyám és egy húgom. 5 évig röpiztem, idén hagytam abba... elég volt:D 5 éve néptáncolok, és még folytatni is tervezem egy darabig. Viszonylag sok barátom van, legalábbis sok emberrel vagyok jóban. Imádok nevetni és igyekszem mindennek a jó oldalát megkeresni, de persze ez nem mindig sikerül... De a szándék számít nem?!:D 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése