2014. október 25., szombat

#5. kritika Raven K.-től ~ Flashback

Sajnálom, de nem tudtam berakni ide a képet, ugyanis nem entegte lementeni.. A kedves Szerkesztő bevetett egy cseles kis html-kódot.
És, mivel máshogy ugye nemigen tudom, így, marad a "normális" módszer, avagy a Katt!


Fejléc: Egészen elképesztően gyönyörű. Nem tudom eldönteni az "információk"-nál lévő adatokból, hogy a design-od készítője alkotta e a fejlécedet, de akkor sem számít, hisz akkor is gyönyörű! A szereplők szépen vannak kivágva és elmosva, bár észrevettem Liam körül azt a fehér sávot.. Ebben az esetben nem tudom, direkt van e, mégis úgy érzem, igen. Bár a bal oldala kissé talán túlságosan is "be lett vágva"...
A háttérben a png-k tetszenek, olyan zsúfolt hatást keltenek, ami alap esetben határozottan nem tetszene, hisz az én ízlésem elég elhatárolt és másfelé irányuló, de tökéletesen illik a történetedhez. A lány egyszerűen gyönyörű, sas szemmel végigkövettem a határ vonalait, és egyetlen hibát sem találtam. Mindenhol gyönyörű, amiért jár az első számú gratuláció! Jöhetne a második is, de az mégis elmarad, mert, bár egyből ki kellett volna szúrnia a szememet, csak most vettem észre, hosszan keresgélés után, hogy középen ott ékeskedik az a felirat. Szépen kivehető betűkkel, én el is tudtam olvasni. Mégis, valami szörnyen mutat ott, szerintem. Hiszen, belelóg a lány arcába, és Liam testébe is. Miért nem lehetett volna lejjebb vinni, legalább egy icipicit is? Vagy, egyáltalán minek lett "odarakva"? Szín ötös vagyok angolból, ezért azonnal megértettem, lefordítottam magyarra, és így, ebből a szemszögből lenne értelme, de még akkor is feleslegesnek gondolom. Továbbá, engem még most is borzasztóan zavar - de csak engem, és egyre több helyen is látom, így, kicsit túlozva meg is gyűlik vele a gondom rendesen. -, hogy, mikor rámész a képre, az egy kicsit elfordul, és elhalványul. Majd így, végszóra lenne egy kérdésem!: Miért kellett levédeni a képedet? Ki akarná lementeni magának?
10/9,5 pont

Design: Na, ez már biztosan nem a Te munkád, ezt ki tudtam venni. Ezzel nincs is semmi bajom, nehogy véletlenül félreérts! Én is mindig rendelek valakitől, nincs annyi tehetségem, hogy összehozzak egy design-t, illetve egy fejlécet, ezt bevallom, elismerem!
A modulok elrendezése jó, de ez nem a saját tehetséges két kezed munkája, így, tulajdonképpen ebbe bele sem tudok kötni.. Vagyis mégis. Én feljebb raktam volna a megtekintések számát mutató modult, bár ki tudja, lehet, hogy az ott van jó helyen az oldaladon, ha oda került, nem? (Bocsi, rossz napom volt, így kissé szarkasztikus vagyok..) Az "Informations" külön felkeltette a figyelmemet, az nagyon szép lett, szerintem. A html-kódok passzolnak az össz.-höz. Az oldalak is tetszenek, bár azt nem értem, miért kellett 2 "sáv" is azoknak, miért nem lehetett egy helyre szám űzetni őket? Így is mutatós, csak hát... A karakterek képei nagyon profira sikerültek, az különösen tetszik. Felötlött bennem egy kérdés: nem nehéz számodra ennyi karaktert észben tartani, és beleszórni a történetedbe? Nekem még néha hattal sem könnyű! Nem is mondanék többet, tökéletesen látszik, hogy milyen gyönyörű munkát végeztél/vagy végeztek helyetted, hisz oly' sok feliratkozós és megtekintésed van, hogy csak na'!
10/9 pont - csupán azért, mert nem a te munkádat dicséri

Történet: Tetszik, hogy sor kizárttal írsz, ezt elmondanám, így elsőnek. Majd, másodjára - van egyáltalán ilyen szó? Ismerős, de nem tudom. Rendben, megyek, és elásom magam! - megemlíteném, hogy szörnyen jó lett a prológusod! Valami borzasztó jól fogalmazol, érződik az írásodon a tapasztalat, bár azt nem tudom, hány évet is tudsz magad mögött, mióta foglalkozol írással, mióta tevékenykedsz a blogger világban. Egyszerűen faltam a sorokat! Ismétlem magam, ami rossz szokásom, és mindig előfordul:  Nagyon jó! Sajnálom, de nem jut eszembe több szinonima. Nagyon magával ragadó a sztori! Ilyennel még nem találkoztam eddig, és hatalmas nagy elismerésem! Gyönyörűen leírsz mindent. Kissé hiányolom a párbeszédeket, de még ezt is elnézem Neked, mert annyira megtetszett a történeted! Különleges, hogy egyből egy ilyen momentummal indítasz, a fene sem gondolná, hogy ebből ki tudsz hozni egy történetet. Jó, persze, nekem is megfordult már a fejemben, hogy milyen lenne egy mélabús blogot megírni, de úgy érzem, sem a tapasztalatom, sem az ideg rendszerem sincs meg hozzá, ahhoz túlságosan is "kislányos" vagyok még, bármennyire utálom is ezt kimondani. Nem nagyon tudok több mindent mondani, a történeted magával ragadott, izgatottan várom a folytatást!
10/12 pont - Hatalmas nagy gratulációm! :)

 
Tényleg nagy elismerésem, nagyon szép munkát végzel, f
folyton felnézel az oldaladra, igazán kedvesen reagálsz mindenre, s látszik, hogy mennyi energiát is fektetsz bele. Itt jön a második gratuláció,
most már tényleg nagyon megérdemled! És, megy vele egy nagy ölelés, és egy hatalmas cuppanós puszi is. :D
 
xx, Raven Kiss

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése